Meghallgatva úgy érzem, megint "biztonsági játékot" csinálnak, persze 1 szám alapján nehéz bármit is mondani, de az irány sejthető volt, ld. Icon újrafelvétel.
(Minek? Ha újrafelvétel, inkább az első 2-3 lemez és demók számaiból lehetett volna inkább valami érdekesség. Belerúgtak a saját legendájukba.)
Az Obsidian lemez pedig egész jól sikerült, mintha kijöttek volna ebből a "sikerkorszak-önismétlésből".
Mondom úgy, hogy a Shades of God megjelenésekor szerettem meg őket, mára tán a Symbol of Life a kedvencem tőlük az eredeti Icon mellett, sőt, a Host kétharmada is, kövezzenek meg érte, de ott számomra csak annyi volt a baj, hogy 3-4 töltelékszámot lehagyhattak volna, a Host project meg közel se hozta azt a szintet.
Sajnos - szerintem - egyre többen inkább bejáratott marketing-zenekarként, brandként működnek, kétségkívül profin, pedig a Lostban is az volt a jó, hogy egy stabil, szép alappal képesek voltak több dimenziós zenét játszani, többféle hangzást, dalszerkezetet is kipróbálni, az első 9 lemezen át zömmel önismétlés nélkül.
Az igaz, hogy a Greg Macintosh-féle szinte "síró gitárok" nem működnek rosszul a Silence like the Grave-nél sem, de inkább stílusgyakorlatnak tűnik.
Ismét szubjektív: kortársaik közül a MDB valahogy (számomra) hitelesebb maradt, még ha náluk is előfordul ismétlés, a kicsit később induló Katatonia pedig 1-2 kiadványt leszámítva máig képes valami friss tónust behozni.
Bejegyzés alapját képező komment: https://rockstation.blog.hu/2025/06/06/silence_like_the_grave-_itt_egy_uj_paradise_lost_dal
